Bizonyára
többen felfigyeltetek egy „Dániás” díszítésre az I. emeleten…,és
valószínűleg némelyekben fel is merült a kérdés, hogy mit is
takar ez pontosan…
Nos, kedves
Diáktársaim, iskolánk benevezett az EURÓPA NAP alkalmából egy, a megye
iskolái számára megrendezett , igen sokszínű versenyre, ahol a megye
diákjai európai tagállamokat mutattak be az általuk elkészített
standokon és rövid produkciókban.
Így tehát 2008. május
9-én pénteken a szolnoki Kossuth téren iskolánk tucatnyi tanulójából
álló elszánt csapata is bizonyíthatta kimeríthetetlen kreativitását,
kitartását azzal, hogy bemutatja a zsűrinek Dániát.
A versenyt megelőző kemény
munka (építés, festés, rajzolás, szövegtanulás és felkészülés),
valamint tanáraink segítőkészsége,továbbá a győzelmünkbe
befektetett remény meghozta várva várt eredményét:A Hajnóczy József
Gimnázium 2.HELYen végzett a 15, mindenre elszánt csapat közül.!!!
Végül pedig, de nem
utolsó sorban nem kevésbé tartom fontosnak azt a tényt, miszerint a
versenyben részt vett diákok nemcsakhogy megismerkedtek más Unió-beli
országok szokásaival,életmódjával , hanem az így összekovácsolódott
csapatok feltétlenül jól érezhették magukat még a sokszor
„megerőltető munka” alatt is!:D
|