|
|
A Magyar Kultúra Napja a Hajnóczy József Gimnáziumban
|
1823. január 22-e jeles nap a magyar nemzet életében. Kölcsey Ferenc,
nagy magyar költőnk, e napon fejezte be „nemzeti imádságunk”, a Himnusz
megírását. Ennek emlékére ünnepeljük minden évben a Magyar Kultúra
Napját. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra,
hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak,
gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és
továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Az
emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt
tartanak intézményekben, művelődési házakban, könyvtárakban, iskolákban.
A 2011-es év kultúránk történetében kiemelt jelentőséggel bír, mert
ebben az évben ünnepeljük Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját.
Emlékezve a zeneszerző, zongoraművész és zenepedagógus életére és
munkásságára, iskolánk prezentációs pályázatot hirdetett a tanulók
körében. A pályázatokat január 27-én, az iskola könyvtárában mutatták
be a diákok a Magyar Kultúra Napja megünneplésének rendezvényén. Az
ünnepség keretében rövid bevezetőt hallhattak az érdeklődők a Magyar
Kultúra Napjáról, Liszt Ferenc életéről. A zeneszerző munkássága
Vörösmarty Mihályt is megihlette. A Liszt Ferenchez című versét az
ünnepség résztvevői Szöllősi Zita 12.a osztályos tanuló előadásában
hallhatták. A rendezvény legérdekesebb része kétség kívül a nyertes
pályamunkák bemutatása volt. A szakmai zsűri megítélése szerint a
következő eredmények születtek:
I. helyezett: Kovács Hajnalka 12. d osztályos tanuló
II. helyezett: Lengyel Csaba 11. c osztályos tanuló
III. helyezett: Hűvös Xénia Zsuzsanna 11. d osztályos tanuló
Az ünnepség zárásaként a helyezést elért diákok átvehették a
munkájukért járó értékes könyvjutalmakat és a Tiszaföldvár című DVD-t a
zsűri elnökétől, iskolánk magyar-ének szakos tanárától, Chiovini
Mártától. Az első helyezett pályamunka megtekinthető iskolánk
honlapján: www.hajnoczy.hu.
A versenyzők és az ünneplők nevében szeretném megköszönni mindazoknak a
segítségét, akik segítettek a rendezvény szervezésében,
lebonyolításában, elsősorban az iskolánk vezetésének és Borza Attilának
a díjak finanszírozásáért. Külön köszönet illeti Szlankó Tibort, Nagyné
Kávási Mónikát, Chiovini Mártát, szakmai, segítőkész munkájukért.
Természetesen kiemelt köszönetet szeretnék mondani a pályázó diákoknak,
akik a tanulás mellett időt és energiát fordítottak arra, hogy
elkészítették a pályamunkáikat, és a prezentációik által hozzájárultak
ahhoz, hogy méltóképpen megünnepelhessük a Magyar Kultúra Napját.
Magyar Mihályné
iskolai könyvtáros
|
Kovács Hajnalka 12.d munkája
|
|
|
|