Események
2013/2014. tanév
Október 11.
Középiskolánk
csatlakozott az Országos Diáksport Szövetség által október 11-ére
szervezett Magyar Diáksport Napjához. A sportnap keretében a tanulóknak
2013 métert kellett futniuk, valamint választhattak a röplabda, a
labdarúgás, birkózás, ökölvívás, kötélugrás közül. Csaknem 150
tanuló és a hozzájuk csatlakozó felnőttek örömmel és kedvvel mozgatták
meg izmaikat.
Versenyeredmények 2013-2014.
Országos
szintű tanulmányi versenyre is sokan jelentkeztek az idei tanévben
tanítványaink közül. Eddig az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny
iskolai fordulói zajlottak, ahol matematika, angol nyelv, német nyelv,
földrajz, biológia és fizika tantárgyakból mérették/méretik meg
magukat. Örvendetes hír, hogy Kiss Donát Márk 11.a osztályos tanuló
földrajzból bejutott a második fordulóba azzal, hogy 200 pontból 183
pontot ért el. Ezzel a teljesítménnyel a 10. legjobb versenyző lett.
Szép számmal jelentkeztek diákjaink a megyei versenyekre is, ezek
lebonyolítására a tavasszal kerül sor.
November 27.
A
hagyományos vers-és prózaíró versenyünk eredményei és a helyezettek
alkotásai itt. olvashatók. Az eredményhirdetés érdekessége az volt,
hogy a „kis költők” elő is adhatták műveiket, illetve a középiskolások
műsora, mely közös éneklésre bíztatott, mélyítette a művészi hangulatot
a megjelentek szívében. A rendezvény végén a magyar munkaközösség
tagjai látták vendégül a pályázókat és kísérőiket.
Eredmények
Képgaléria
Foglalkozások általános iskolásoknak
November19. (kedd), november 28. (csütörtök)
14,30 angol-német nyelvi foglalkozás
November 26.(kedd). december 3. (kedd)
14,30 biológia-kémia foglalkozás
Képgaléria