Iskolánk idén is bekapcsolódott abba az immár hatvan éve élő országos mozgalomba, amelyet Péchy Blanka színművésznő 1960-ban létrehozott alapítványa indított útjára. Ennek keretében rendeztük meg a Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny iskolai fordulóját. A hagyományokhoz híven a könyvtár adott otthont a rendezvénynek, amelyen ezúttal huszonkét diákunk mérte össze felolvasói tudását.
A versenyzők feladata egy egyoldalas, 20. századi magyar értekezésrészlet értő és igényes felolvasása volt, amivel most a magyar kultúra napjáról is megemlékeztünk. „Különféle értelmezések summájaként megfogalmazhatjuk: a kultúra komplex egész, magában foglalja a tudást, a hitet, a művészetet, az erkölcsöt, a törvényt, a szokást, és minden képességet, illetve sajátságot, amelyre az ember a társadalom tagjaként szert tesz.” – hangzottak el a gondolatébresztő sorok diákjaink tolmácsolásában, akik jövőbeli rádióbemondókat és médiaszereplőket idéző módon adták át a szöveg üzenetét.
A verseny értékelése a Vass Zoltán, Kesztyűs Mária, Csúzi Gáborné, Dobrókáné Kun Irén és Molnár Katalin alkotta zsűri feladata volt. A színvonalas előadásoknak köszönhetően nem volt könnyű dolguk sem a sorrend felállításakor, sem az értékes könyvutalványok odaítélésekor.
Az eredményhirdetés a magyar kultúra napjának iskolai megünnepléséhez kapcsolódott. Az első helyezést Barabás Dóra (12. a) szerezte meg, a második helyen Ollé Kincső (12.d) végzett, míg a harmadik helyezett Bártfai János (12. c) lett. Dicséretben, jeles érdemjegyben és egy-egy tábla csokoládéban részesült még hét szépen felolvasó diák: Rózsa Balázs (11.d), továbbá holtversenyben Benked Kata (12.d), Krizsa Tamás (12.d) és Székely Vanda (10.a), valamint Székely Zoé (11.d), Sipos Leila (12.a) és Szabó Lara Alexandra (10.a). A verseny két legjobbja február végén, a szolnoki vármegyei fordulón képviseli majd a Hajnóczyt.
Köszönet illeti a zsűri tagjait a közreműködésért, Kovács Bernadett iskolatitkárt az oklevelek elkészítéséért, valamint Markovics-Főczén Rita könyvtárost a rendezvény megörökítéséért.
Molnár Katalin
főszervező
További képek az iskola facebook oldalán megtalálhatók: https://www.facebook.com/hajnoczyg
