A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal által szervezett Szakmák Világa Pályaválasztási Kiállításon vettünk részt szeptember 23-24-én Szolnokon, az Aba-Novák Kulturális Központban, hogy kiállítóként intézményünk, a Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakgimnázium és Kollégium képviseletében, képzési területeink bemutatásával interaktív módon segítsük a továbbtanulás előtt álló általános iskolás diákokat döntésük meghozatalában.
Kísérő tanáraik társaságában több száz diák látogatta meg „standunkat” a két nap alatt, akiknek Vass Zoltán főigazgató, Varga Erika, Cseuz Alexandra, Viczián Lívia tanárnők és a pedagógiai asszisztens, valamint közszolgálati osztályos honvéd kadét tanulóink mutatták be a Hajnóczyt, személyiségtesztek kitöltetésével, annak elemzésével ajánlották a legmegfelelőbb képzési területünket az érdeklődőknek.
Köszönjük a beiskolázási tevékenységünket ily módon segítő tanulóink munkáját: Dobos Boglárka, Molnár Petra, Táborosi Dorka, Kalóz Izabella, Szűcs Szilvia, Horváth Fanni, Kocsis Bence, Major Maja, Markót Ivett, Oltyán Emese (14. a), Kecskés Lili, Musza Melinda (13. a) ped. asszisztens tanulók; Balogh Janina, Benke Lili, Bús Anett, Horváth Tímea, Kenyeres Noémi (11.c) és Sinka Máté (12.c) honvéd kadétok. Köszönet Kovácsné Kardos Magdolna tanárnőnek az előkészítő, felkészítő munkájáért.
Köszönjük Rusvai Károly tankerületi igazgató úrnak, fenntartónk, a Szolnoki Tankerületi Központ vezetőjének, hogy megtisztelt bennünket személyes jelenlétének támogatásával.
További képek az iskola facebook oldalán megtalálhatók: https://www.facebook.com/hajnoczyg