Hajnóczys sikerek a röplabda Diákolimpián

Országos elődöntőben a fiúk!

Az elmúlt héten zajlottak a B kategóriás röplabda Diákolimpia körzeti és vármegyei fordulói, ahol leány és fiú csapataink is eredményesen képviselték iskolánkat.

A fiúk körzeti döntőjét Jászberényben rendezték, ahol a Gáspár László tanár úr által vezetett Hajnóczy csapata győzelemmel zárt a helyi iskola csapatával szemben, ezzel továbbjutott a vármegyei döntőre. Február 17-én így már Kunhegyesre utaztak a fiúk, ahol az első mérkőzésen nyertek a hajnóczysok, így a másik játszma győztesével, a Kunhegyes csapatával ők játszották a vármegyei bajnoki címet eldöntő meccset. Nagyon izgalmas szetteket láthattak a nézők, azonban végül nem mellénk állt a szerencse: ezüstérmes lett csapatunk.

Szomorkodásra nem voltunk okunk, hiszen a vármegyei 2. helyezéssel is kivívták a fiúk az országos elődöntőn való részvétel jogát.

A lányok területi fordulóját Szolnokon rendezték, ahol a Tiszafüred és a Túrkeve csapatánál is jobbnak bizonyultak, így megnyerve ezt fordulót ők is továbbjutottak a vármegyei döntőbe, amely február 19-én, Kisújszálláson került megrendezésre. Először a Tiszaparti, majd a Verseghy csapatával játszottak a hajnóczysok, de sajnos mindkét mérkőzésen alulmaradtak, így a területi 1. helyezés után végül a vármegyei 4. hellyel tértek haza. De mindez így is remek eredmény!

Gratulálunk a csapatoknak és a felkészítő, versenyeztető testnevelőinknek: Cseuz Alexandra és Fekete-Nagy Kata tanárnőknek, valamint Gáspár László tanár úrnak!

Fiúk: Csorba Csaba 12.c, Csőke Milán 11.c, Danku László Botond 12.a, Dora Levente 10.c, Farkas Norbert 11.c, Fógel Károly Balázs 9.c, Jánosa Péter 12.d, Kenyeres Balázs 9.c, Kerti Milán 11.c, Kiss Árpád 10.c, Vincze Balázs 12.a

Lányok: Bernát Alexa Léna 11.d, Bódi Réka 9.a,Czuczi Emese 9.a, Demetrovics Léna 10.a, Fialka Luca 10.a, Köszler Dorka 9.c, Ratkai Anna 11.a, Táborosi Blanka 11.c, Tomeg Dóra 12.d, Turai Mira 11.c

További képek az iskola facebook oldalán megtalálhatók: https://www.facebook.com/hajnoczyg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük