A Nyitott iskola napunk bemutató óráira 2024. december 4-ig
az alábbi linken lehet regisztrálni:
Köszöntő
„A pedagógusi hit, mely inkább természet, mint nézet dolga, kettőt tételez fel, hogy az emberek (az eddiginél különbbé) nevelhetők, s hogy (az eddiginél többre) taníthatók.”
/Németh László/
Szeretettel köszöntöm a kedves Látogatót iskolánk honlapján.
Iskolánk, a Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakgimnázium és Kollégium Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Tiszazug tájegység északi kapujának is nevezett Tiszaföldvár városában működik. A Kunszentmártoni járás egyetlen gimnáziuma, szervezetileg a Szolnoki Tankerületi Központhoz tartozó állami fenntartású köznevelési intézmény. Immár a 77. tanévet kezdtük meg 2023. szeptember 1-jén. Bár ez idő alatt rengeteget változott a világ, sok változást élt meg intézményünk, a hagyományokat hűen követjük és ápoljuk, s továbbra is valljuk, hogy az alapító tiszaföldvári polgárok céljait szem előtt tartva biztosítanunk kell a helyi és környékbeli diákok középfokú nevelés-oktatását, a sikeres érettségire és felvételire – felsőfokú továbbtanulásra vagy érettségire épülő szakképzésben való részvételre – felkészítést, az élethosszig tartó tanulás igényének és képességének kialakítását. Az elmúlt közel nyolc évtizedben generációk sora került ki e tiszaföldvári középiskolából. Többeknek gyermekei és unokái is itt kapnak érettségi bizonyítványt. Ahhoz, hogy ez a sikeres láncolat fennmaradjon és erősödjön, ma is megvan az intézmény pedagógusainak elhivatottsága, szakmai kompetenciája, emberi példamutatása és az a képessége, hogy a mai kor fiataljainak személyiségét jobbá formálja. A Hajnóczy olyan gimnázium, ahová a tanulók szívesen járnak tanulni, melynek szellemisége értéket közvetít, gondolkodni s az életben eligazodni megtanít, melynek légköre biztonságot nyújt, közössége erőt ad, elődeink és kortársaink munkájának megbecsülésével, a pozitív példák követésével, a jó „hajnóczys” hagyományok ápolásával rá alma materként hálásan és büszkén tekinthetünk.
Iskolánkban jelenleg 16 osztályban 435 tanulónk tanul. A gimnáziumban 9-12. évfolyamon 5 tanulmányi területen, évfolyamonként 3, ill. 4 osztályba szervezetten végzik a diákok mindennapi tudásgyarapító munkájukat. A két éves pedagógiai munkatárs (pedagógiai asszisztens) képzés keretében a 13. és 14. évfolyamon folytatjuk az oktatást. Tanulóink egynegyede tiszaföldvári, háromnegyede több mint 30 településről, főként a kunszentmártoni és a szolnoki járás településeiről – az iskolai napirendünkhöz kiválóan illeszkedő tömegközlekedési eszközök révén – bejáró, a messzebb lakók – jelenleg 23-an – kollégisták (ők 10 perc alatt érnek be a martfűi kollégiumból).
Diákjainkat jelenleg 42 pedagógus (32 főállású + 10 fő óraadó) 7 munkaközösségbe – magyar nyelv és irodalom, matematika-fizika-informatika, társadalomtudományi, idegen nyelvi, természettudomány-testnevelés és sport, nevelési, pedagógiai szakmai – szerveződveneveli-oktatja, beleértve a speciális szakmai tárgyaknak tanítását, a fejlesztő tevékenységet, valamint a kollégiumi ügyelet feladatait is.
A fentebb említett öt tanulmányi terület sajátosságai iskolánkban a következők:
– emelt óraszámú oktatás angol vagy német nyelvből
– emelt óraszámú oktatás digitális kultúrából (informatikából)
– emelt óraszámú természettudomány
– közszolgálati (rendészeti, illetve katonai) pályára előkészítő
– humán tagozat
Diákjaink az egyes tanulmányi területekhez kapcsolódó magasabb óraszámban, illetve speciális tantárgyak tanulásával, a 11-12. évfolyamon a választott fakultációkon való aktív részvétellel sikeresen készülhetnek fel a (rendre számos tantárgyi dicséretes) közép-, illetve emelt szintű érettségire, megfelelő alapokat szerezhetnek eredményes továbbhaladásukhoz.
Iskolánk oktató-nevelő munkája eredményességének növelése érdekében következetesen ragaszkodunk a Pedagógiai programunkban megfogalmazott intézményi alapelvekhez. A nevelőtestület Németh László gyönyörű gondolatát választotta értékközvetítő hitvallásául: „A pedagógusi hit, mely inkább természet, mint nézet dolga, kettőt tételez fel, hogy az emberek (az eddiginél különbbé) nevelhetők, s hogy (az eddiginél többre) taníthatók.”
Ennek érvényesítése stratégiai célunk és folyamatosan napi feladatunk. A Hajnóczy közössége valódi értékekben gazdagító, az embert emberré tevő, versenyképes tudást nyújtó, kompetenciákat hasznosan fejlesztő, eredményes iskolát alkot itt Tiszaföldváron, e szűkebb-tágabb térségben. A tanulmányi eredményességgel szoros összefüggésben mindent elkövetünk azért, hogy a diákok eredményes, végzettséget adó tanulmányi munkájukra segítő környezetben, pozitív iskolai légkörben készülhessenek fel, szervezett keretek között, szakmai, erkölcsi és szociális védelem alatt éljék meg az itt eltöltött éveket. Mindehhez hozzájárul az elfogadott norma- és követelményrendszer rendszeres és következetes alkalmazása, a nevelésben határozottan megnyilvánuló fegyelem, bizalom, a szeretet, a segítőkészség és a tapintat.
Kívánom, hogy webes felületünk is járuljon hozzá kapcsolataink ápolásához, valamennyiünkben erősítse tovább az iskolánk által is képviselni kívánt értékrendet és lelkületet.
Tisztelettel:
Vass Zoltán
igazgató