Kedves Hajnóczysok!
Közös örömünkre szeptember 1-jén elkezdjük a 2020/21-es tanévet!
Tantermi keretek közötti tanrend szerinti tanításra-tanulásra készülünk.
Mind az erre való felkészülést, mind majd a megkezdett közös munkánkat az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott „Intézkedési terv a 2020/2021. tanévben a köznevelési intézményekben a járványügyi készenlét idején alkalmazandó eljárásrendről” című protokoll szerint kell, hogy végezzük. Fenntartónk, a Szolnoki Tankerületi Központ a fertőtlenítő nagytakarításhoz, ill. a rendszeres fertőtlenítő takarítás elvégzéséhez szükséges tisztító- és fertőtlenítő szereket biztosítja. Az egészségügyi szempontból biztonságos környezet kialakításához szükséges feltételeket ki kell alakítanunk, a szabályokat közösen be kell tartanunk. Kérjük ebben maximális partneri együttműködéseteket.
A gimnáziumot és a kollégiumot kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató tanuló látogathatja, mint ahogyan az oktatásban és nevelésben, illetve az intézmények működtetésében csak egészséges és tünetmentes dolgozó vehet részt.
Az új telephelyen létesített kollégiumba (Damjanich János Középiskola kollégiuma, Martfű, Gesztenye sor 15.) beköltözés augusztus 31-én, délután történik; minden kollégistának, illetve szüleinek részletes tájékoztatást küldtünk erre vonatkozóan.
Tanévnyitó ünnepségünket szeptember 1-jén 8 órakor rendezzük gimnáziumunk udvarán. Ünneplő ruhában, 7.45-re érkezzetek meg az iskolába. Új tanulóinkat, a 9. évfolyamosokat osztályfőnökeik várják, s irányítják elhelyezkedésüket az udvaron.
A 9. évfolyam osztályainak osztályfőnökei:
9. a – Rácz Tünde Anna tanárnő
9. b – Baczúr István tanár úr
9. c – Tógyer Ferenc tanár úr
9. d – Széles Tamás tanár úr
A tanévnyitó ünnepség után az osztályok 3 osztályfőnöki órán vesznek részt, melyeken leadják osztályfőnöküknek bizonyítványukat, s megismerkednek a tanévkezdéssel, a tanév rendjével, a házirenddel, ill. a járványügyi készenlét idején alkalmazandó szabályokkal kapcsolatos tudnivalókkal. Az osztályfőnöki órák helyszínéül szolgáló tantermek számjelét a bejáratnál kifüggesztjük.
A kollégisták szeptember 1-jén már a menzán ebédelnek. Szeptember 2-tól vehetik igénybe az étkeztetést a jelentkezési lapon ezt jelző 9-esek s azon felsőbb évesek, akik kérésünkre májusban osztályfőnökükön keresztül jelezték igényüket. Aki még kéri, a gazdasági irodán jelezze, s szeptember 3-ától ugyancsak ebédelhet a menzán.
Kedves Tanulóink!
Szeretettel, egészségügyi szempontból biztonságos környezetben várunk Benneteket szeptember 1-jén a Hajnóczyban!
Tisztelettel és szívélyes üdvözlettel:
Vass Zoltán
intézményvezető
Hi, this is a comment.
To get started with moderating, editing, and deleting comments, please visit the Comments screen in the dashboard.
Commenter avatars come from Gravatar.