Megyei 1. helyezés a lány labdarúgás Diákolimpián
Április 24-én Rákóczifalván került megrendezésre a lány labdarúgás Diákolimpia megyei döntője, amelyre a területi fordulókon szerezhették meg a csapatok az indulás jogát. A hajnóczys lányoknak először a Varga Katalin Gimnáziummal, majd a tavalyi győztes szolnoki Vásárhelyi csapatával kellett megmérkőzniük. Nagyon jól indult a délelőttünk, hiszen az első meccsen Pap Réka 3-szor is betalált a kapuba, a Varga ellen így 3-1-es végeredmény született. A Vásárhelyi szintén nagyarányú győzelmet aratott a vargások ellen, így az utolsó meccsen dőlt el a megyei bajnoki cím. Az első félidő szünetére Pap Réka találatával 1-1-es állással mentünk. A második játékrész utolsó 10 másodpercében Hegedűs Anna hatalmas gólja állította be a végeredményt (2-1) és döntötte el az aranyérem sorsát. Mezőnyünkből Molnár Nikolett kapusteljesítménye mindvégig kiemelkedő volt, óriási védésekkel járult hozzá a nap sikerességéhez.
A megyei 1. helyezéssel azonban nem csak egy aranyérmet nyertek a lányok: bejutottak az országos döntőbe! A 3 napos sporteseményt Szekszárdon, május 12-14 között rendezik majd az ország 20 legjobb középiskolai lány labdarúgó csapatának részvételével.
Nagy szeretettel gratulálunk csapatunknak, amelynek tagjai: Hegedűs Anna Katalin (10.c), Pap Réka (10.c), Kabai Karolina (10.c), Zajacz Barbara (10.c), Papp Zsanett (10.a), Bagi Barbara (11.c), Molnár Nikolett (11.c), Sipos Tímea (12.a), Halmai Gréta (12.c), Oláh Laura (12.c) és felkészítő, versenyeztető testnevelőjüknek, a sikerkovács Cseuz Alexandra tanárnőnek! Köszönjük e dicsőséget, és sok sikert kívánunk az országos döntőben!