Baczúr Lilla nyerte „A legjobb női főszereplő” különdíját
Május 17-én tizenegy színjátszó csoport mutatta meg tehetségét az idei Ádámok és Évák Ünnepén Szolnokon a Szigligeti Színházban „Az én Petőfim” témakörben a Szigligeti Színház és Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata által szervezett diák színészi vetélkedőjének és előadássorozatának keretében. A Barabás Botond Jászai Mari-díjas színművész, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója és Szalai Ferenc szolnoki polgármester által megnyitott rendezvényen gimnáziumunk Széles Tamás tanár úr és Markovics-Főczén Rita iskolakönyvtárosunk vezette színjátszói ismét egyedüli megyeszékhelyen kívüli iskola képviselőiként álltak a színpadra. A zsűriben Barabás Botond mellett Molnár Nikolett Jászai Mari-díjas színésznő és Szutorisz-Szügyi Csongor, a Szolnoki Tankerületi Központ igazgatója értékelte a produkciókat.
Széles Tamás tanár úr szenzációs darabot írt „A mi Petőfink, avagy Petőfi élete álomképekben” címmel, amelyet a Hajnóczy társulata (lásd a színlapot a 7. képen) csodálatos felkészültséggel, dinamikával és szuggesztivitással, tökéletes kidolgozottsággal mutatott be a nagyérdemű előtt. A zsűri őszinte elismeréssel adózott a magas színvonalú hajnóczys előadás előtt. Az est összes produkciójában 180 diák szerepelt, s a hat egyéni különdíjból egyet hajnóczys diák kapott: alakításáért Baczúr Lilla (12.d) vehette át Fejér Andortól, Szolnok alpolgármesterétől és Barabás Botondtól, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatójától „A legjobb női főszereplő” különdíját. Társulatunk jutalomkirándulást és a Szigligeti Színház Fösvény című előadására szóló ajándék-belépőjegyet nyert.
Szeretettel gratulálunk diákjainknak és felkészítő nevelőiknek – Széles Tamás író és rendező tanár úrnak és mindenben segítőjének, Markovics-Főczén Rita iskolakönyvtárosunknak – e kiváló produkcióhoz, a megtisztelő eredményhez, köszönet a Hajnóczy hírnevének e jeles rendezvényen, rangos közegben való öregbítéséért, s ezúton is tisztelettel köszönjük a kollégák, a munkatársak és a szülők támogatását.