Amint arról októberben Kelemen Richárd, a martfűi Fight Klub vezetőjének híradása nyomán beszámoltunk, kiváló, országos eredményeik alapján két hajnóczysunk, Bagdán Levente (10.a) és Somogyi Csongor (12.b) is sikeresen kvalifikálta magát a Magyar Kungfu Szakszövetség által most, november 23-án Fóton, a Phoenix Sportcsarnokban megrendezett Magyar Bajnokság döntőjébe.
A verseny időpontja egybeesett gimnáziumunk szalagavató ünnepélyével, így a végzős Csongor természetesen az iskolai rendezvényt választotta, ám Levente készen állt a küzdelemre, és a döntőben a serdülő korosztály full contact küzdelmi kategóriájában versenyezve végül egy rendkívül kiélezett döntőt vívott, ahol hosszabbítás és megosztott döntést követően, második helyezést ért el.
– „Levente teljesítményével és a felkészülés alatti edzésmunkájával maradéktalanul elégedett vagyok” – fogalmazott értékelésében Kelemen Richárd klubelnök, aki hangsúlyozta, hogy ez a sporteredmény – mint a kungfu országos sportági szakszövetség legmagasabb szintű országos versenyén kivívott helyezés – a jelenlegi szabályok szerint, továbbtanulás esetén 15 felvételi többletpontot jelent a tanuló számára.
Szép volt, Levente! Szeretettel és hajnóczys büszkeséggel gratulálunk, köszönjük a martfűi Fight Klubnak, Kelemen Richárd klubvezető úrnak a felkészítést és a versenyeztetést, s további sok sikert kívánunk.
További képek az iskola facebook oldalán megtalálhatók: https://www.facebook.com/hajnoczyg