Célnyelvi országba szervezett kirándulás – Advent Bécsben

2024-ben december 6-án indultunk a bécsi kirándulásra Tiszaföldvárról, az iskola elől. Bécsig tartó utunkon Földvártól Szolnokig többször álltunk meg utastársainkat felvenni. Ezek után már csak párszor, sajnos havat csak az egyik ilyen megállónkon tapasztalhattunk.

Az első program a Mária Terézia téri karácsonyi vásár volt. Itt volt egy kis szabadidőnk megkóstolni a karácsonyi finomságokat. Onnan két csoportra osztva indultunk tovább. A kisebb csoport a Hofburgban, a SISI Múzeumban tett látogatást, a másik nagyobb csoport előbb megcsodálta a Szent István-székesegyházat utána pedig a Time Travel Vienna Kalandparkot nézte meg. Ez a két program tetszett a legjobban.

Mielőtt a szállásra indultunk volna, ismét volt szabadidőnk is, amit városnézéssel tölthettünk, vagy akár a vásárt újból felfedezhettük. A szállásra busszal utaztunk. Ott mindenki elfoglalta a szobáját. Miután mindenki megismerte a szállását, voltak, akik helyben vacsoráztak és voltak, akik kerestek maguknak éttermet vagy gyorséttermet az egészen estig tartó egyéni programon. A csapat egyik része pihent, a másik része pedig elszórakoztatta magát a csendes pihenőig.

Másnap reggel egy laktató reggelivel és egy gyors bevásárlás után ismételten útnak indultunk. Tanárnő, szavát betartva, megsétáltatott minket, egészen a Belvedere kastély hatalmas parkjába, ahol szintén egy kis vásárban tudtuk megvenni a szuveníreket. Természetesen a kastélynak se csak a külsejét csodálhattuk meg, hanem az elbűvölő belső tereit is, ami tele volt szebbnél szebb festményekkel, pl. Gustav Klimt világhírű festményével, melynek címe: A csók.

Délben tovább indultunk egy hatalmas bevásárló központhoz, ahol mindenki megebédelt, a kíváncsiak még a boltokba is bementek. A hosszú hazaúton mindenki kedvére aludt vagy beszélgetett a buszon. Ebben az évben is mindenki egy életre szóló élménnyel gazdagodhatott.

Bagdán Levente 10.a

Köszönet Csík Beáta tanárnőnek, aki idén is megszervezte és levezette ezt a német nyelv gyakorlására is lehetőséget biztosító, az osztrák főváros kulturális értékeit megismertető programot. Köszönet a kísérőtanári feladatokat vele együtt ellátó Bolnovszky Szidónia, Szilva Zsóka tanárnőknek és Markovics-Főczén Rita iskolakönyvtárosnak.

A kirándulás hangulatát tükröző fényképek a résztvevő tanulók felvételei.

További képek az iskola facebook oldalán megtalálhatók: https://www.facebook.com/hajnoczyg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük