A tavalyi évhez hasonlóan idén is Jászberényben került megrendezésre a lány labdarúgás Diákolimpia körzeti fordulója, amelyen iskolánk tanulói újból kiemelkedően teljesítettek. Az április 4-én, hétfőn lebonyolított torna öt csapat részvételével zajlott, a helyezéseket körmérkőzésekkel döntötték el, így négy meccset játszottak a lányok a hideg, szeles időben. Habár a csapatunknak több meghatározó tagja is hiányzott, minden mérkőzésen magabiztos győzelmet arattak a hajnóczysok. A Jászapáti Gimnázium ellen 6:0, a jászberényi Szent József Gimnázium ellen 3:1, a Szent István Sport Gimnázium ellen 1:0, a Lehel Vezér Gimnázium ellen pedig 5:0-ás végeredmény született a javunkra. A maga 12 góljával Hegedűs Anna (10.c) bizonyult a legeredményesebbnek a csapatunkból, Halmai Gréta (12.c) 2 góllal, míg kapusunk, Molnár Nikolett (11.c), 1 góllal járult hozzá a győzelmekhez. Az aranyérmeken túl az április második felében megrendezendő megyei döntőben való indulás jogát is megnyerték a lányok!
Gratulálunk csapatunknak, melynek tagjai: Hegedűs Anna Katalin (10.c), Kabai Karolina (10.c), Bagi Barbara (11.c), Molnár Nikolett (11.c), Halmai Gréta (12.c), Oláh Laura (12.c) és felkészítőjüknek, Cseuz Alexandra tanárnőnek.
Csak így tovább a megyei döntőben, hajrá Hajnóczy!
Köszönjük ezúttal is a Révay György EGYMI-nek a csapatunk utaztatásában nyújtott segítségét.