A szeptember 1-jén 8 órakor megtartott tanévnyitó ünnepségünkkel kezdetét vette a Hajnóczyban is az új tanév. A 11. évfolyamosok által szervezett rendezvényen (osztályfőnökök: Bolnovszky Szidónia, Molnár Katalin, Gáspár László) Molnár Vivien, Ollé Kincső, Hajnal Fanni, Fekete Richárd és meghívott vendégként a 9. évfolyam részéről Szabó Lotti adtak igényes műsort.
Vass Zoltán igazgató tanévnyitó beszédében köszöntötte a Hajnóczy 78. tanévére összegyűlt tanulói, pedagógusi közösséget, kiemelten az új, a 9. évfolyamon tanulmányaikat iskolánkban most megkezdő diákokat (osztályfőnökök: Jernei Katalin 9.a, Baczúr István 9.b, Tógyer Ferenc 9.c), illetve a pedagógiai asszisztens képzésben azt nálunk folytató 13. osztályt (osztályfőnök: Kovácsné Kardos Magdolna). A 9.-eseknek kis ajándékkal a 11. évfolyamosaink külön is kedveskedtek. Igazgató úr ismertette a változásokban sem szűkölködő előttünk álló időszak fő célkitűzéseit, s mindenkinek értékekben gyarapodó, tudásban és kompetenciákban gazdagodó, tudatosan és örömmel megélt, lelkes, eredményes, sikeres tanévet kívánt.
Iskolánk vezetője elismeréssel illette azon tehetségeinket, akik a nyári szünidő alatt országos és nemzetközi versenyeken bajnoki címmel, illetve dobogós, pontszerző helyezés elérésével öregbítették a Hajnóczy jó hírnevét is: Beregszászi Dórát (12.a) és Lakatos Lucát (12.a) a tiszaföldvári Aranyhegy Íjászok versenyzőit országos és nemzeti bajnokságban, valamint Turai Krisztinát (12.b), a Honvéd Auróra Sportegyesület darts-osát európai és világversenyeken elért sikereikért.
25 éves közalkalmazotti/köznevelési foglalkoztatotti jubileuma alkalmából Kis Annamária német nyelv szakos tanárnőt, s új tanárunkként Dobrókáné Kun Irén magyar nyelv és irodalom-angol nyelv szakos tanárnőt köszöntötte a Hajnóczy közösségében az igazgató.
Az ünnepség hangosításáért köszönet Mányai Attilának (10.a) és Rózsa Balázsnak (10.d), a fotók készítéséért Sipos Leilának (11.a).
Iskolánkban elindult tehát a munka: a Hajnóczy hagyományaihoz és eredményeihez hívek és méltók kívánunk lenni a 78. tanévben is; közösségünk minden tagjának sikeres hivatás- és kötelességteljesítést kívánunk!
A tanévnyitóról készült képek az iskola facebook oldalán megtalálhatók: https://www.facebook.com/hajnoczyg