A Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ versenykiírására 3 csapattal jelentkeztünk. A verseny célja a német nyelv tanulásának ösztönzése, a német nyelvű országok kultúrájának és hagyományainak megismertetése és népszerűsítése.
A verseny – az előző évekhez hasonlóan – nem egyéni, hanem csapatversenyként lett meghirdetve. A kettő és három fős csapatoknak két fordulóban kellett bizonyítaniuk tudásukat, rátermettségüket és a kreativitásukat.
Az első fordulóban egy megadott témákból kiválasztott és elkészített prezentációt kellett határidőre beküldeni. Az arra érdemes munkákat a második, szóbeli fordulóban be is kellett mutatni németül egy 5 perces előadás formájában. A prezentáció bemutatása után következett a társalgási rész, melynek tematikája főként az érettségin és a nyelvvizsgákon is megszokott 12 téma köré épült, ezzel is gyakorolva a szóbeli nyelvvizsgára, érettségire, végső soron az idegennyelvű társalgásra.
Iskolánkból összesen 3 csapat, azaz 8 lelkes diák indult el a megmérettetésen a 10. a osztályból. Két csapatunk prezentációját fogadta el a zsűri, és őket be is hívták a szóbeli fordulóra a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumba, ahol nagyon erős mezőnyben kellett bizonyítani szóbeli nyelvi készségeiket.
Diákjaink nagyon szép eredményt értek el a versenyen, holtversenyben a IV. helyen végeztek.
Eredményeink:
III. kategóriában (B1 nyelvi szint):
IV. helyezés: Bravik Virág, Demetrovics Léna (10. a osztály)
IV. helyezés: Juhász-Fekete Gergő, Lapu Levente, Tóth Bence Sándor (10. a osztály)
Felkészítő tanáruk: Viczián Lívia, a német nyelv tanára, az idegen nyelvi munkaközösség vezetője
Gratulálunk, és további szép sikereket kívánunk tanítványainknak a német nyelv tanulása, tanárnőnek a tehetséggondozás területén!
További képek az iskola facebook oldalán megtalálhatók: https://www.facebook.com/hajnoczyg
