Szerdán zajlott a futsal Diákolimpia megyei döntője Szolnokon, amelyre az elődöntőt megnyerve jutottak be a hajnóczys fiúk. A megyében összesen 25 csapat versengett egymással, a döntőn viszont már csak a 6 legjobb iskola – közte a Hajnóczy – szerepelhetett. A csoportmérkőzések jól indultak: a Karcagi Nagykun Református Gimnázium ellen győzött csapatunk (2:1). Ezt követően a Jászberényből érkezett Szent József csapatával mérkőztünk meg, és ki-ki meccset játszva végül alulmaradtunk a küzdelemben (3:4). Ez a vereség innentől meghatározta a csapat morálját, így bár a döntőbe jutásért játszhattunk a – később az országos elődöntőbe jutó – Varga Katalin Gimnázium csapatával, nem tudtunk élni a lehetőséggel. A bronzmeccsre pedig már teljesen motiválatlanul álltak fel a fiúk, borítékolható volt a vereség a szolnoki Széchenyivel szemben. Habár a célunk egyértelműen a továbbjutás volt, 25 közül (!) a megye 4. legjobb középiskolai fiú futsal csapataként szégyenkezésre nem lehet okunk. Büszkék vagyunk a fiúkra!
Csapattagok: Gonda Róbert (12.a), Márkus Olivér (12.a), Angyal Gergő (12.a), Szendrei Dávid (12.c), Müller Márton (12.c), Major Dávid (11.b), Hegedűs Sándor (10.a), Petrányi Zsolt (10.a), Somogyi Csongor (10.b), Jánosa Péter (9.d)
Csapatvezető testnevelőnk: Cseuz Alexandra tanárnő