Kazinczy „Szép Magyar Beszéd” verseny megyei döntője – első tízben a hajnóczysok!

Amint arról február 21-i tudósításunkban beszámoltunk, az intézményi szinten Molnár Katalin tanárnő által lelkiismeretesen gondozott „Szép Magyar Beszéd” verseny iskolai fordulójából két hajnóczys kiválóság jutott be a Kazinczy nevével fémjelzett országos megméretés megyei döntőjébe. Ennek jegyében gimnáziumi kategóriában Szamosfalvi Flóra 11.d, valamint Ollé Kincső 9.d osztályos tanulóink képviselték iskolánkat a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban Szolnokon március 2-án. A döntőben egy három perc időtartamú, szabadon választott, 20-21. századi magyar esszét, majd egy kötelező szöveget kellett tolmácsolni egy gyakorlott hírolvasóhoz vagy rádióbemondóhoz hasonlóan. A lányok, akik mindketten Széles Tamás tanár úr tanítványai, koncentráltan és nagyon igényesen hajtották végre mindkét feladatukat. Flóra az előkelő 5. helyen végzett, Kincső a 10. helyezést szerezte meg. Gratulálunk diákjainknak: Szamosfalvi Flórának és Ollé Kincsőnek; szaktanáruknak, Széles Tamásnak; és köszönjük a szervező, támogató, kísérő, mentoráló munkát, a fotókat Molnár Katalin tanárnőnek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük