Hajnóczysok a magyar kultúra napi Tiszaföldvár városi ünnepségen

2024. január 22-én a Himnusz születésének 201. évfordulóján, a magyar kultúra napján a Tiszaföldvár Városi Művelődési Házban szervezett városi ünnepségen hagyomány szerint gimnáziumunk is közreműködött, sőt a Képviselő-testület által odaítélt 2024. évi városi szakmai kitüntető díjak díjazottjai között is szerepeltek Olvasson tovább …

Kinizsi Közelharc Kupa: országos döntőbe jutottak honvéd kadétjaink

Január 19-én, a Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandár Sportobjektum adott otthont a 10 vármegyéből érkező, több száz nevezőt számláló XI. Kinizsi Közelharc Kupa Kelet-magyarországi területi döntőjének, amelyen iskolánkat 2 honvéd kadétunk képviselte. Zsombik Arnold (12.c) földharc kategóriában a 78kg-os Olvasson tovább …

A Vígszínházban és a Bálna Honvédelmi Központban jártak kadétjaink

Abban a megtiszteltetésben részesültek iskolánk Honvéd Kadét Programban résztvevő tanulói, hogy az országból 3 másik (egy budapesti, egy Szabolcs-Szatmár-Bereg és egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei) intézmény kadét növendékeivel együtt meghívást kaptak a Vígszínház méltán népszerű darabjának, A Pál utcai fiúk című előadásának Olvasson tovább …

Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetésben részesült Hliva Lívia tanárnő

Pedagógushivatása közmegbecsülésre méltó teljesítéséért, a gyermekek, tanulók oktatása-nevelése érdekében végzett több évtizedes kiemelkedő tevékenysége elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetésben részesítette Hliva Lívia okleveles biológia-kémia szakos tanárnőt, szakvizsgázott mentorpedagógust, iskolánk természettudományi munkaközösségének korábbi vezetőjét. Olvasson tovább …

A Vadárvácska Óvoda karácsonyi köszöntője

Szép hagyományként a Vadárvácska Óvoda óvodásai óvodapedagógusaik, dajkáik kíséretében a két intézményt összekötő belső lépcsőn át Bene Józsefné óvodavezető vezetésével most is ellátogattak hozzánk advent idején, karácsony közeledtén, s szívmelengető énekszóval kedveskednek, ünnepi hangulatot lopva a Hajnóczy falai közé. A Olvasson tovább …

A jégpálya ördögei, avagy hajnóczysok a jég hátán

A téli sportok egyikét, a korcsolyázást választotta csapatépítő programként gimnáziumunk 13. a osztálya. Osztályfőnökük, Varga Erika tanárnő kíséretében pedagógiai asszisztens tanulóink korizni voltak december 15-én a szentesi Frigó Jégpályán. Kellemes és vidám időtöltés volt minden résztvevő számára ez a délután. Olvasson tovább …

A Hajnóczyban nagy szeretettel várjuk a madarakat is egy nagy madáretetővel

Új munkatársunk, Kis János még a madarakra is gondolt, és maradék, illetve már hulladéknak szánt alapanyagokból, önszorgalomból egy madáretetőt épített, és profi módon szerelt fel kertünk egy nagyon öreg tölgyfájára. Még arra is gondolt, hogy egyszerűen lehessen leengedni, hogy bármikor Olvasson tovább …