Rendhagyó megemlékezés a Magyar Népmese Napja apropóján

Magyar népmese napja

Bár már jócskán túl vagyunk szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján, a népmese napján, s bár az alkalomra tervezett rendezvényünk rajtunk kívül álló ok miatt meghiúsult, ám a Nagyné Kávási Mónika tanárnő vezette szakmai munkaközösségünk nem hagyta veszni a nemes ügyet, s október 18-án a pedagógiai asszisztens képzésben tanuló diákjaink közreműködésével a humán tagozat osztályainak megrendezték a hajnóczys magyar népmese programot.

A program keretében Hajnal Virág (14. a) a 9. d-s osztálynak tréfás, míg Iván Anikó (14. a) a 12. d-seknek egy tanulságos népmesét mondott el, Duszka Boglárka (13. a) pedig a 10. és a 11. d diákjai részére népmesei motívumokra épített játékos vetélkedőt szervezett és vezetett le kreatívan.

Köszönet a program megvalósításáért a lelkes szereplőknek és közreműködőknek.

„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktők kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!” (a Magyar Olvasótársaság 2005-ös felhívása)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük